2019. július 21. és július 27. között került megrendezésre a XV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban. A versenyen – amelyen a BÁCSVÍZ KVSC-t Mészáros Dániel képviselte – 50 ország válogatottja vett részt, ahol a sportolók 10 sportágban mérték össze tudásukat.

c3afbe311d12710d4770df6f163b780e

Nagy Zoltán, a kecskeméti egyesület szakosztályvezetője a következőképpen értékelte Dani szereplését:

"Dani az idei szezonban sokat fejlődött, a felkészülési időszakban több számban "B" szintet teljesített, így jogot szerzett az EYOF-on való indulásra. Erre a versenyre az úszásban, különösen a gyorsúszó számokban hagyományosan erősek a szintek, amelyet hűen tükröz, hogy az idei évben a 100 méteres férfi gyorsúszás "A" szintjének az országos csúcsnál is erősebb időt határozott meg a Magyar Úszó Szövetség. 

Az utánpótlás szövetségi kapitány, Petrov Iván a váltók összeállításakor Mészáros Dánielt nélkülözhetetlennek tekintette, így a BÁCSVÍZ KVSC versenyzője három, 100 méteres váltóban is rajthoz állt: mix gyors, mix vegyes, valamint férfi gyorsváltó. Mivel a 100 és 200 méteres gyorsúszó számok (amelyekben az országos ranglistán jelenleg meggyőző fölénnyel első) egyéni versenyszámai is ezekre a napokra estek, egyéniben csak 50 méter gyorson indulhatott. 

Dani a 4x100 méteres mix gyorsváltóval 6., a 4x100 méteres mix vegyesváltóval szintén 6., míg a 4x100 méteres férfi gyorsváltóval a 4. helyen végzett. Versenyzőnk mindegyik váltóban nagyszerűen teljesített, amelyek közül külön kiemelendő a 4x100 mix gyorsváltó első tagjaként, "álló" rajttal úszott 51.36-os ideje, ami a 100 méteres gyorsúszás egyéni döntőjében 6. helyet ért volna! Sportolónk az 50 méteres gyorsúszásban is derekasan helytállt, ahol végül a 17. helyet szerezte meg a sűrű és erős, 47 úszót felvonultató mezőnyben.

Dani mindenképpen érmet szeretett volna nyerni, és mi is bíztunk benne, hogy valamelyik váltó felkapaszkodik a dobogóra. Ez végül sajnos nem jött össze, de nekünk edzőknek az most a feladatunk, hogy ebből a versenyből pozitív élményeket mentsen el és motivációt tudjon meríteni! Egy ilyen új motiváció lehet, hogy tavaly november óta közel két és fél másodpercet javult az időeredménye, így a jelenlegi korosztályos országos csúcs már mindösszesen 4 tizeddel van Dani ideje előtt. Dani, ahogy többi versenyzőnk is, négy hét szünetet kap, szeptembertől pedig újult erővel folytatjuk a közös munkát Bálint Zoltánnal és Bács Ferenccel!”

„A Dél-Koreában zajló vizes világbajnokságon elért magyar sikereknek köszönhetően az ország sportszerető közönségének nagy része úszó lázban ég – mondta Aczél Péter a BÁCSVÍZ KVSC elnöke.

„Így vagyunk ezzel mi is, de emellett nagy öröm számunkra, hogy az úszás, mint 2. legeredményesebb magyar olimpiai sportág, az utánpótlás terén is komoly eredményeket tud felmutatni. Ennek ékes példája a Bakuban elért eredménysor, amelyből Mészáros Dániel is bőven kivette a részét. Büszkék vagyunk versenyzőnkre, aki az egyesület mellett a városunkat és hazánkat is méltóan képviselte. Azt gondolom, hogy a korosztályos csúcs megdöntésében extra motivációt jelenthet Dani számára az, hogy azt jelenleg nem más tartja, mint az a Milák Kristóf, aki a minap hatalmas világcsúccsal nyerte meg a világbajnokság 200 méteres pillangóúszás számát – tette hozzá Aczél Péter.